EuroConsult Pályázatkészítő Iroda bemutatása

Az EuroConsult Pályázatkészítő Irodát azzal a céllal hoztuk létre, hogy hazai és európai uniós pályázati forrásokból segítsük a magyar vállalkozások, települések és társadalmi szervezetek fejlesztési elképzeléseinek megvalósítását.
Több mint húsz éves stratégiai-, üzleti- és projekttervezésben szerzett tapasztalattal a hátunk mögött pontosan tudjuk, hogy milyen nehéz megvalósítani egy projektet még annak ellenére is, ha rendelkezésre áll a megfelelő anyagi háttér.  Elengedhetetlen a precíz pénzügyi tervezés, a kivitelezés ellenőrzése és a projekt által felemésztett pénzügyi forrás előteremtése.

Több mint pályázatírás

A pályázatírás bonyolult és összetett rendszer. Egy apró hiba miatt akár jelentős pályázati forrásról kell lemondanunk, búcsút intve ezzel a komoly beruházásnak.
Az EuroConsult Pályázatkészítő Iroda nem egy a sok pályázatíró cég közül. Mi nem pályázatokat írunk, hanem projekteket menedzselünk. Munkánk tehát nem fejeződik be a pályázati anyag postára adásával. Megbízóink igényeinek megfelelően részt veszünk a komplex pályázati folyamat megvalósításában az első lépéstől az utolsóig. Levesszük a pályázat elkészítésével járó összes terhet a pályázó válláról, a kötelező fenntartási időszak (3-5 év) végéig.

Feladatunk, hogy a megbízó érdekeit a legmesszebbmenőkig képviseljük úgy, hogy közben a pályázati elvárásoknak is maximálisan megfeleljünk.
Filozófiánk:

Szakértelem, tisztesség, diszkréció. Erre a három pillérre helyeztük a hangsúlyt, amikor meghatároztuk azt,
hogy milyen irányelvek alapján szeretnénk mindennapi munkánkat végezni.

  • Hiszünk a szakértelemben: a kiváló minőségű munka elkötelezett hívei vagyunk. Tevékenységünket a szakmai elhivatottság és precíz munkaszervezés jellemzi.
  • Hiszünk a tisztességes üzletpolitikában: működésünk során partnereinket minden esetben korrekt módon tájékoztatjuk és kiszolgáljuk, ezt a hozzáállást partnereinktől is elvárjuk.
  • Hiszünk a diszkrécióban: mivel munkánk partnereink innovációs és fejlesztési elképzeléseinek megvalósítására épül, így minden esetben diszkréten kezeljük megbízóink üzleti ügyeit.
Hírlevél
Kiemelt referenciáink
Integrált vállalatirányítási rendszer bevezetése az Iniciál Autóház Kft-nél
A projekt közel 25 millió Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.
A Gizella Hotel és Étterem szálláshely- és turisztikai szolgáltatás bővítése
A projekt 61,6 millió Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.
Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) pályázatok
A projekt 48,3 millió Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.
20 nyertes pályázat Házi és közösségi komposztálást népszerűsítő mintaprojekt pályázati kategóriában
A mintaprojektek összesen több mint 160 millió Ft vissza nem térítendő támogatásban részesültek.
Árkossy Bútor Kft. herendi telephelyének fejlesztése
A projekt 100 millió Ft vissza nem térítendő támogatásban részesül.